Először is azzal kezdeném, hogy hála az égieknek, amiért nem esett! Ellenben nagyon hideg volt, így kibírni csak takarókba bugyolálva lehetett azt a több, mint három órát. Bal szektor 12. sorában volt jegyem, de a többieknek köszönhetően, akik kiszúrtak egy üres helyet, sikerült a második sor közepéről megnéznem az előadást. Így valamennyire hasonlított a kecskeméti intimebb légkörre, bár az előadás kezdetén még azt figyeltem, hogy szállingóznak be oldalt a késők. A világos miatt az előadás első felében a feliratokat egy fura hang be is mondta, szerintem azok nélkül is érthető az előadás, ráadásul a feliratok néhol kint voltak, de alig láthatóan vagy elcsúszva. Nagyjából ennyi rosszat tudnék felróni, mert egyébként most is nagyon magával ragadó volt az egész.
Pali számomra az igazi Valjean, és persze, lehet elfogultság, hiszen egy vele kapcsolatos blogot vezetek, de tényleg csodákra képes ebben a szerepben. Egy sokkal hatalmasabb térben mer ugyanannyira esendő és megtört lenni, mint a sokkal kisebb kecskeméti színházban. Mindezek mellett ahol kell nagyon erőteljesen szól a hangja. Láttam Gézával is az előadást már korábban, vele nem volt ugyanolyan megható A nyomorultak, pedig elvileg minden sor, minden hang ugyanaz, mégsem jött el a csoda, a katarzis a darab végén. Valószínűleg ez azért is van, mert az én érzékelőim Pali játékának jeleire vannak hangolva, így ő tud igazán megérinteni lelkiekben. Aki látta már bármilyen szerepben, tudja, miről beszélek. Az ösztönösségéről, a szívből jövő fájdalomról, amit ki tud pakolni emberek ezrei elé. Ehhez hatalmas bátorság kell. S Valjeanként mondhatni lelkiekben lemezteleníti magát, annyira esendő és fáradt, a halál torkában álló embert alakít. Le a kalappal előtte a tegnapi előadás miatt és az összes eddigi A nyomorultak előadás kapcsán.
Vincze Gábor Péter érezhetően erősebbre, teátrálisabbra vette Javert figuráját a nagy térnek köszönhetően. Bár számomra Miller Zoltán a szívemhez közelebb álló, szenvedélyesebb Javert, vannak olyan mozzanatok, amiket VGP-től szeretek jobban. Például ő kiénekli a Csillagok végén a magas hangot, ami tudom, apróság, de szerintem megkoronázása a dalnak. Illetve a konfrontációban is van egy ilyen brillírozása. Tetszik még, hogy amikor a törvényről énekel, a botot maga elé tartva, szikáran megáll, mintegy szimbolizálva a megdönthetetlen igazságot. Szóval tetszik ő is.
Molnár Ági. Végre, ismét őt láttam Fantine-ként. Koós Réka mostanában határozottabban visszafogottabb, mint A nyomorultak legelején, mégis, túl nyers Fantine nekem. Néhol (Fantine halála) törékeny, érzékeny és légies, ott jó, de párszor olyan dühkitöréseket produkál, ami nekem nem illik a Fantine képbe. Ezzel szemben Ági az Álmodtam egy álmot szólódalban kellő arányérzékkel vegyíti a szenvedélyes és a szomorú sorokat, ugyanolyan légies a Fantina halála jelenetben mint Réka, illetve sokszínűbb. Tegnap este is nagyon jól esett őt látni.
Orth Petit anno nem igazán szerettem Mariusként. Nem volt meg hozzá a hangja, sem a játéka. Ehhez képest nálam kinőtte magát az első számú Mariussá. A darab elején ő a legszeleburdibb, legédesebben szerelmes Marius illetve a forradalmárokhoz való beállásában is ott a gyerekesség, hiszen lelkesen beáll, bele sem gondol, hogy itt meg is halhatnak mind. Cosette-el is ő a legjátékosabb, hangilag hatalmasat fejlődött, minden sora szépen szól. Az Eponin halála jelenetnél tegnap is könnyel telt meg a szeme, az Üres szék, üres asztal pedig szívszaggató volt, ott konkrétan sírt, ahogy én is vele együtt, a szám vége felé már csak homályosan láttam a könnyektől. Nagyon jó lett ez a fiú! Ja, és Eponine-al is ő a legközvetlenebb, legszeretőbb Marius.
Réthy Zsazsa volt most Eponine, ami nem baj, rég láttam már vele. Simon Boginál a szólódalt szeretem, illetve ő sokat fejlődött drámai érzékben. Trokán Nórit anno amikor láttam, színésznői és drámai képességei miatt szerettem. Zsazsa nagyon jó abban, amiben Orth Peti is, a darab első felében borzasztóan élethű szerelmes fruskát hoz, aki aranyos, de egyben sajnáljuk is. A Senkim mártól nagyon féltem, azt hittem üres lesz tőle, ehhez képest jó volt a prozódiája, szépen hangsúlyozta a sorokat, nem volt sem sok, sem kevés és megérintett. Határozottan javult a szememben. Ennek ellenére kicsit hiányoltam a másik két Eponine-t.
Mahó Andi egyértelműen jobb Cosette, és nem csak azért mert kristálytisztán és éterien csilingel a hangja, hanem mert egy fiatal, szerelmes és naiv lányt tud megjeleníteni úgy, hogy közben a drámai színeket is látjuk. Látjuk, hogy zavarja, miért nem tud semmit a múltjáról. Látjuk, hogy apját imádja, mégis vannak kételyei. Valjean halálakor pedig a szíve megszakad az embernek, úgy mondja, hogy "Élned kell papa!" Minden szempontból ő a jobb Cosette s nem Zavaros Eszter.
Aradi Imi volt tegnap Enjolras, ami abból a szempontból jó volt, hogy szépen kiénekelve hallhattuk az összes magas hangot, hiszen Iminek szép tenor hangja van. Viszont az a kisugárzás, ami egy lázító vezetőt jellemez, nincs meg benne. Kiss Zolit ezért szeretem jobban, hiába nincs meg neki sokszor a dalok teteje. Ő egy érett, jó kiállású, karakán Enjolras, akitől sokkal valószerűbben hangzik, hogy "Marius, te nem vagy gyerek már".
A Sirkó-Csombor Thenardier házaspárról most is csak ódákat tudnék zengeni. Gátlástalanul szórakoztatnak, kifigurázzák még saját magukat is. Isteni színfoltjai a darabnak. Elvetemült a mimikájuk nem csak a karaktereik, jó köztük az összhang és koruknál fogva elég érettek ahhoz, hogy elhiggyük róluk, két dörzsölt vén rókáról van szó.
A kis szerepeket játszók vagyis az Ensemble teszi teljessé ezt az előadást, ők adják neki a csapatszellemet. Hozzáteszem, mindegyik tag hangja és játéka önmagában is nagyon jó, ezért szól olyan szépen az összes kórusdal, ezért lehet apró szívbemarkoló momentumokat felfedezni tőlük a barikádnál.
Összességében jó volt a tegnapi előadás, megérte kilátogatni a Margitszigetre. Én mégis azt mondanám, aki teheti, decemberben utazzon le/fel/el Kecskemétre megnézni kőszínházban is az előadást, hiszen ott egy kis intim burokban élheti át a darab okozta sokféle érzelmet. Az apró ékszerdoboznyi színház felerősíti az összes fájdalmat, lelkesedést, vidámságot, amit a darab ad, ezáltal sokkal intenzívebb élménnyel gazdagodhatunk.
Yesterday I say Les Miserables on the Margitsziget. The weather was cold but fortunately didn't rain, so I was satisfied. I think it was a great show, Pali played Jean Valjean as passionately and professionally, as always. The others were also great, so I'm happy cause I saw this lovely show in an open-air theater. I also suggest every Dear Reader to visit the Kecskeméti Katona József Theater in december to see this show in a real theater, so you can live through a more lively experience of Les Miserables.
Pali számomra az igazi Valjean, és persze, lehet elfogultság, hiszen egy vele kapcsolatos blogot vezetek, de tényleg csodákra képes ebben a szerepben. Egy sokkal hatalmasabb térben mer ugyanannyira esendő és megtört lenni, mint a sokkal kisebb kecskeméti színházban. Mindezek mellett ahol kell nagyon erőteljesen szól a hangja. Láttam Gézával is az előadást már korábban, vele nem volt ugyanolyan megható A nyomorultak, pedig elvileg minden sor, minden hang ugyanaz, mégsem jött el a csoda, a katarzis a darab végén. Valószínűleg ez azért is van, mert az én érzékelőim Pali játékának jeleire vannak hangolva, így ő tud igazán megérinteni lelkiekben. Aki látta már bármilyen szerepben, tudja, miről beszélek. Az ösztönösségéről, a szívből jövő fájdalomról, amit ki tud pakolni emberek ezrei elé. Ehhez hatalmas bátorság kell. S Valjeanként mondhatni lelkiekben lemezteleníti magát, annyira esendő és fáradt, a halál torkában álló embert alakít. Le a kalappal előtte a tegnapi előadás miatt és az összes eddigi A nyomorultak előadás kapcsán.
Vincze Gábor Péter érezhetően erősebbre, teátrálisabbra vette Javert figuráját a nagy térnek köszönhetően. Bár számomra Miller Zoltán a szívemhez közelebb álló, szenvedélyesebb Javert, vannak olyan mozzanatok, amiket VGP-től szeretek jobban. Például ő kiénekli a Csillagok végén a magas hangot, ami tudom, apróság, de szerintem megkoronázása a dalnak. Illetve a konfrontációban is van egy ilyen brillírozása. Tetszik még, hogy amikor a törvényről énekel, a botot maga elé tartva, szikáran megáll, mintegy szimbolizálva a megdönthetetlen igazságot. Szóval tetszik ő is.
Molnár Ági. Végre, ismét őt láttam Fantine-ként. Koós Réka mostanában határozottabban visszafogottabb, mint A nyomorultak legelején, mégis, túl nyers Fantine nekem. Néhol (Fantine halála) törékeny, érzékeny és légies, ott jó, de párszor olyan dühkitöréseket produkál, ami nekem nem illik a Fantine képbe. Ezzel szemben Ági az Álmodtam egy álmot szólódalban kellő arányérzékkel vegyíti a szenvedélyes és a szomorú sorokat, ugyanolyan légies a Fantina halála jelenetben mint Réka, illetve sokszínűbb. Tegnap este is nagyon jól esett őt látni.
Orth Petit anno nem igazán szerettem Mariusként. Nem volt meg hozzá a hangja, sem a játéka. Ehhez képest nálam kinőtte magát az első számú Mariussá. A darab elején ő a legszeleburdibb, legédesebben szerelmes Marius illetve a forradalmárokhoz való beállásában is ott a gyerekesség, hiszen lelkesen beáll, bele sem gondol, hogy itt meg is halhatnak mind. Cosette-el is ő a legjátékosabb, hangilag hatalmasat fejlődött, minden sora szépen szól. Az Eponin halála jelenetnél tegnap is könnyel telt meg a szeme, az Üres szék, üres asztal pedig szívszaggató volt, ott konkrétan sírt, ahogy én is vele együtt, a szám vége felé már csak homályosan láttam a könnyektől. Nagyon jó lett ez a fiú! Ja, és Eponine-al is ő a legközvetlenebb, legszeretőbb Marius.
Réthy Zsazsa volt most Eponine, ami nem baj, rég láttam már vele. Simon Boginál a szólódalt szeretem, illetve ő sokat fejlődött drámai érzékben. Trokán Nórit anno amikor láttam, színésznői és drámai képességei miatt szerettem. Zsazsa nagyon jó abban, amiben Orth Peti is, a darab első felében borzasztóan élethű szerelmes fruskát hoz, aki aranyos, de egyben sajnáljuk is. A Senkim mártól nagyon féltem, azt hittem üres lesz tőle, ehhez képest jó volt a prozódiája, szépen hangsúlyozta a sorokat, nem volt sem sok, sem kevés és megérintett. Határozottan javult a szememben. Ennek ellenére kicsit hiányoltam a másik két Eponine-t.
Mahó Andi egyértelműen jobb Cosette, és nem csak azért mert kristálytisztán és éterien csilingel a hangja, hanem mert egy fiatal, szerelmes és naiv lányt tud megjeleníteni úgy, hogy közben a drámai színeket is látjuk. Látjuk, hogy zavarja, miért nem tud semmit a múltjáról. Látjuk, hogy apját imádja, mégis vannak kételyei. Valjean halálakor pedig a szíve megszakad az embernek, úgy mondja, hogy "Élned kell papa!" Minden szempontból ő a jobb Cosette s nem Zavaros Eszter.
Aradi Imi volt tegnap Enjolras, ami abból a szempontból jó volt, hogy szépen kiénekelve hallhattuk az összes magas hangot, hiszen Iminek szép tenor hangja van. Viszont az a kisugárzás, ami egy lázító vezetőt jellemez, nincs meg benne. Kiss Zolit ezért szeretem jobban, hiába nincs meg neki sokszor a dalok teteje. Ő egy érett, jó kiállású, karakán Enjolras, akitől sokkal valószerűbben hangzik, hogy "Marius, te nem vagy gyerek már".
A Sirkó-Csombor Thenardier házaspárról most is csak ódákat tudnék zengeni. Gátlástalanul szórakoztatnak, kifigurázzák még saját magukat is. Isteni színfoltjai a darabnak. Elvetemült a mimikájuk nem csak a karaktereik, jó köztük az összhang és koruknál fogva elég érettek ahhoz, hogy elhiggyük róluk, két dörzsölt vén rókáról van szó.
A kis szerepeket játszók vagyis az Ensemble teszi teljessé ezt az előadást, ők adják neki a csapatszellemet. Hozzáteszem, mindegyik tag hangja és játéka önmagában is nagyon jó, ezért szól olyan szépen az összes kórusdal, ezért lehet apró szívbemarkoló momentumokat felfedezni tőlük a barikádnál.
Összességében jó volt a tegnapi előadás, megérte kilátogatni a Margitszigetre. Én mégis azt mondanám, aki teheti, decemberben utazzon le/fel/el Kecskemétre megnézni kőszínházban is az előadást, hiszen ott egy kis intim burokban élheti át a darab okozta sokféle érzelmet. Az apró ékszerdoboznyi színház felerősíti az összes fájdalmat, lelkesedést, vidámságot, amit a darab ad, ezáltal sokkal intenzívebb élménnyel gazdagodhatunk.
Yesterday I say Les Miserables on the Margitsziget. The weather was cold but fortunately didn't rain, so I was satisfied. I think it was a great show, Pali played Jean Valjean as passionately and professionally, as always. The others were also great, so I'm happy cause I saw this lovely show in an open-air theater. I also suggest every Dear Reader to visit the Kecskeméti Katona József Theater in december to see this show in a real theater, so you can live through a more lively experience of Les Miserables.
