A következő címkéjű bejegyzések mutatása: hair. Összes bejegyzés megjelenítése
A következő címkéjű bejegyzések mutatása: hair. Összes bejegyzés megjelenítése

KOZSZT gála Kecskeméten

0 megjegyzés

Ezt a bejegyzést azzal az egy képpel illusztrálom, amit találtam az eseményről... Szóval.
2010. június 19-én rendezték meg Kecskemét főterén a Kecskeméti Országos Zenés Színházi Találkozó gálaestjét. Olyan előadásokat láthattak a nézők ezen rendezvény keretein belül a városban, mint az István, a király, az Anna Karenina, a Jövőre, Veled, Itt! vagy a Circus Hungaricus.
Maga a gála musical és operett blokkokból állt, a műsorvezető Pali volt. Az első musicalblokkot a Hair Vízöntője nyitotta Janza Kata és Fejes Szandi előadásában. Elhangzott még szintén a Hair-ből a Nevem Berger, melyet Pali énekelt. Serbi, alias Serbán Attila Szupersztárt énekelt a Jézusból még régi szöveggel, de volt még Sakk duett is Szanditól és Simon Bogitól. Az operett blokkot Kalocsai Zsuzsa, az Operettszínház primadonnája uralta, mind hangban mind térben (hatalmas ruhákban lépett fel, olyan igazi primadonnásan nézett ki :P ). Szubrett-buffó párosként pedig Simon Bogit és Orth Pétert, a kecskeméti Katona ifjú művészét, a Nyomorultak leendő Marius-át láthattuk. A második musical blokk fő élménye számomra Janza Kata és Szandi Gyűlölet duettje volt. Szandi csodásan megállta a helyét, rendkívül energikus lett a duett! Mahó Andi énekelt még Ma éjjel táncolnéket a My fair lady-ből, Pali és Serbi szenzációs Nagyot nőtt az árnyék duettet adott elő (Elisabeth), s végül az estét a Nyomorultak premier előtti premierje zárta. Orth Peti Üres szék,üres asztalt énekelt. Bogi, aki Eponin lesz, Senkim márt, Miller Zoli Csillagokat (ő egyébként Janza Katával Miért?-et is énekelt az Anna Kareninából). Végül pedig Pali a Vidd hazát, majd Egy nap még következett fináléként, amiből kitűnt Serbi, aki Enjolras sorait énekelte, illetve Szandi hihetetlen szép magas hangot (C-t) énekelt ki.
Mindent összevetve jó kis gála volt, csak a hűvös időjárás volt kissé kedvezőtlen, illetve a dalok alatt az első sor előtt-mellett ugrándozó,vinnyogó gyerekek. Imádom a gyerekeket, de amikor drámai dalokat szeretnék hallgatni, látni, és folyton ugrándoznak, nem látok, nem hallok tőlük, nem tudok koncentrálni, az kissé bosszantó. -.-

Kecskemét és a zenélő ékszerdoboz

2 megjegyzés

A Facebook megmondta: Melyik magyar város való neked? - Kecskemét. Nos, ha nem is költöztem a dél-alföldi megyeszékhelyre, azért egy koncert erejéig élvezhettem a város friss, fagyos zamatát. Mínusz akárhány fokban érkeztünk meg ugyanis a Katona József Színház mellé, mely egy apró ékszerdobozra emlékeztet engem. A dobozka ezen az estén kinyílt, hogy fülbemászó, andalító, megríkató muzsikával kényeztesse látogatóit.

A Feke Pál Band elvileg decemberben adott volna koncertet a színházban, de az influenzajárványnak köszönhetően januárban került sor az eseményre. Saját rekordunkat megdöntve körülbelül 70 ember jött el Dia szervezésében a koncertre. Ez természetesen azt jelentette, hogy nem csak a szokásos Palis keménymag, hanem jóval több érdeklődő, "palikoncertszűz" emberke élvezhette az előadást. Még saját fotósunk is volt Rana személyében, aki saját bevallása szerint néha elég nehezen tudott a munkájára koncentrálni, hiszen legszívesebben végig énekelt és tapsolt volna a koncertet.

A színházterem első négy illetve hét sorának nagyrészét mi foglaltuk el, de a nézőtér többi része is megtelt. Jelen volt Pali családja s a producerasszony is. Már az első színpadra lépésekor látszott a fiún, nagyon meg akarja csinálni ezt a koncertet.

Nem szeretnék most egyesével végigmenni a dalokon, amelyek egyébként az Új világ vár! koncert megszokott anyagát hozták. Sokkal inkább az apró nüanszokra térnék ki. A hang- és fénytechnikával kezdeném, mely általában mindig ilyen magas színvonalú. Most ebben a színházi környezeben is különlegesen szép színpadképek születtek. Rana az elején kicsit tartott a szokásos kelléktől, a füsttől, de végül a szépen beállított fények és a hátsó ledfalak pont megfelelő fényviszonyokat teremtettek. Rana azt mondta, különlegesen színvonalas ez a színpadtechnika. Nos, igen, Pali mindig nagyon figyel erre, s valószínűleg a fény és füst beállítások az ő keze munkáját dicsérték, nagyon ért a látványtervezéshez. Nem véletlenül, a Musical Kurzus gálaelőadásait is ő szokta rendezni, a világítást ő tervezi meg stb.

A koncert legelején érezhetően izgult a fiú, kevésbé jött elő showman énje, de hát bele kell lendíteni a közönséget is a mókába! Kép már kitisztult, Szupersztár, Élet az úr. Majd a Vidd haza, ami itt, Kecskeméten különös jelentőséget kapott, hisz ha minden jól megy ősztől Pali a Nyomorultak musical főszerepét énekli itt, s ehhez a szerephez tartozik ez a dal is. Koncentrál, néha kitekint. Fogódzkodót keres. Talán pont a nagy igyekeztett miatt becsúszik egy apró hiba, de Pali korrigál. Még jó, hogy ez után rögtön a lányok egyik egyvelege jön, így jut ideje helyrerázni magát. A lányok Koncz-Kovács-Zalatnay egyveleget adnak elő. Bájosak s kicsit talán ők is feszültebbek a szokásosnál. Megesik. Emberek s ezáltal ingadozó hangulatúak, teljesítményűek, lelkesek vagyunk.

Pali visszatérése után még mindig nem egészen koncentrációkész, de a Színes árnyékot, a nagyszerű saját dalt túléljük. Ez az, csak így tovább. Kicsit aggódom, nehogy a továbbiakra is kihasson a tévesztés. De Pali nem áll meg, kezdi a zizzent énjét elővarázsolni, s lassan a közönség is partnerként viselkedik. "Érezz rám, ó kérlek gyere érezz rám!" Énekeljük, énekli a közönség. "Mindig is karmester akartam lenni!" Vezényel Pali, s megláthatjuk kritikus énjént is. Addig bizony nem megyünk tovább, amíg nem éneklünk rendesen! Oké oké tanárbácsi, fogtuk az adást. Önmagunkat megerőltetve zengjük a dalszöveget... Brrr. A csajok és Pali viszont csodásan éneklik a dal szóló részeit.

A hangulat tetőfokára hág, Pali közös turnéra invitál mindenkit. Sajnos, a gázsiról nem vele kell egyezkedni. Hangos nevetés, többünkben kesernyés az a hahota... S Elisabeth egyveleg jön, melyben ismét a hülyéskedés játsza a főszerepet. Dia Elisabeth-et énekeltetne Palival, a lányok pedig suttogják: téged kíván... "Feke Pál".... Pali pár napja lezajlott betegsége ellenére meg kell hagyni, nagyon odateszi a dalokat, ezt az egyveleget is. A Berger alatt már tényleg őrületté fajult a buli, Pali rongylábráz, a közönség nagyon jól szórakozik.

Ismét pihenő, ezalatt a lányok Cserháti egyveleget énekelnek. Általában nem szokott Pali két pihenőt tartani és a lányok kettőt énekelni. Ezeknek Pali imént említett betegségből való lábadozása lehet az oka.

Visszatérés után, immár fehér ingben (előtte lila volt rajta, ami kifejezetten jól állt neki és a legtöbb színpadkép kékes, lilást füstjéhez illeszkedett) Jézus Krisztust idézzük meg. Egy ilyen buli alatt. Persze Pali ért a váltásokhoz. A közönség nem mindig képes olyan könnyen váltani, mint ő, de megpróbáljuk.

Pali koncentrál, kitekint az első sorra. Sokadszor. Érdekes szimbiózis ez néző és előadó között. Kölcsönös átadása a szeretetnek, az energiának. Mi bíztatjuk Palit, ő felszívja magát és kihozza a dalból a szokásosan szokatlan drámaiságot. Most ismét más sorra helyeződik a hangsúly. Pali ösztönös tehetség, így az előadásmódjából mindig tudjuk, épp min megy keresztül. A Gethsemane ismét drámai. Megüt. Kezdetben finoman pörgünk fel majd nincs megállás. Mintha az életéért énekelne a fiú. Zakatol a tempó. És akkor a falzett kiszakítja a légteret....

Nagyon nem tudunk magunkhoz térni, de Pali máris a következő interaktív mozzanatot kéri tőlünk: Ringasd el magad! Énekelje mindenki! Oké, kezdetben csak suttogunk, aztán beleerősítünk. Ahogy lassan magunkhoz térünk csak megjön a hangunk, már zeng a piciny ékszerdoboz.

S lassan elérkezünk a koncert végéhez, jönnek a nemzetiszín fények és Pali életének fontos állomása, az István, a király. Fejes Szandi énekli az Áldozatunk fogadjátokat, elementáris erővel.
S ekkor megszakad a buli. Örömmel és ünnepléssel kellene megszakadnia, hiszen Pali megkapja élete első önálló aranylemezét. Ehelyett azt hallgatjuk, hogy mi volt a múltban, mi lesz a jövőben, s mindezt nem egész úgy sugározzák felénk, ahogy egy köszöntésben ez illendő lenne. Még jó, hogy van annyi lélekjelenlét mindenkiben, hogy túllépünk ezen, s végül Pali nagyon meghatódik az aranylemez plakettjén s a mi ajándékunkon is. Egy Új világ vár! koncertkönyv, speciálisan tőlünk speciálisan Palinak. Tetszik neki. Mosolyog. Megköszöni a családnak, a menedzsmentnek és igen, nekünk is. Én bevallom pirulok zavaromban. A közönség tapsol. Hát ezt is megértük.

Új világ vár! Ezzel a dallal búcsúzik Pali és a banda. Ráadásképp természetesen Zene az kell. Pali mint mindig most is kijön és leül a színpad szélére. Hohó, még pár centi és nyakunkban van. Azért csak megtalálja a megfelelő helyet. Csodálatos fotók születnek, kedves, intim a hangulat. Jó érzéssel lesz vége a koncertnek.

Na még jó, hogy azzal kezdtem, nem térek ki egyesével mindenre. De tényleg, minden gesztus, apró nüansz közvetít valamit, melyek mindig megérintik az embert.

Az újonnan palikoncertezők mind megelégedéssel nyugtázták: Pali egy szórakoztató személyiség, tud igazán megdöbbentő, fájdalmas karaktereket előadni és teljesen meghülyülni egy koncerten belül. Érdekes ez a kettősség. Talán én is épp emiatt bírom annyira őt. Mindkettő kell, így kerek az egész nem is tudom mi, világ vagy élmény, vagy élet vagy mi a manó. :)

Új videók! Csapó 2.

0 megjegyzés

Ismét új videók kerültek fel a honlapunkra. Két részlet a 300. Hair-ből a Vörösmarty Színház előadásában (2006) illetve négy videó a Kiálts a szeretetért! szintén 2006-os Bakáts téri produkciójából. A videókat itt nézhetitek meg.

Feke Pál Band koncert - Szentendre, Skanzen Amfiteátrum 2009. július 23.

0 megjegyzés

A szentendrei Skanzen Amfiteátrum különleges és meghitt helyszínt nyújtott. Pali a színpadra lépve meg is jegyezte, milyen családias a légkör, majd belekezdett a fergeteges koncertbe, melyet inkább nevezhetnénk dalokkal fűszerezett stand-up comedynek. :D
Pali nagyon elemében volt, folyamatosan viccelődött, táncolt (!), közönséget énekeltetett, dicsért, beszólt (pedig MI tudjuk a dalszöveget! :P ) s nem mellékesen fantasztikusakat énekelt!
Volt itt minden!
Musical részletek (Jézus Krisztus Szupersztár: Júdás dala, Szupersztár, Gethsemane; Nyomorultak - Vidd haza; Elisabeth egyveleg, István, a király egyveleg, Hair - Nevem Berger; A zene - Valahol Európában), saját dalok (Új világ vár!; Színes árnyék), film- és világslágerek(Az élet az úr/Circle of life - Oroszlánkirály; Kit szerettél/You know my name - James Bond betétdal; Érezz/All right now - Free) és az is lehet valamit még kihagytam.
Szóval frenetikus volt az este, hol könnyeztünk a nevetéstől, hol a fájdalomtól homályosultak el a szemek. Voltunk nagyon vidámak, nagyon szomorúak, tapsoltunk állva és döngölődtünk földbe a Gethsemane alatt.



Koncertvideók Youtube-on
Élménybeszámolók a Társulat Rajongók Fórumán