A következő címkéjű bejegyzések mutatása: dalszöveg. Összes bejegyzés megjelenítése
A következő címkéjű bejegyzések mutatása: dalszöveg. Összes bejegyzés megjelenítése

"Mert légyen horvát vagy magyar"

0 megjegyzés

Azok, akik látták a Zrínyi 1566 című musicalt, tudják, melyik dalból való a címben foglalt részlet. Akik nem látták, azoknak elmondom. A Nádasdynénál, azaz a nádor özvegyénél tartott tanácskozáson a magyarok és a horvátok megállapodnak, hogy közös vezérre van szükségük az érdekérvényesítéshez. Ekkor énekli ez a szereplőgárda az Elkélne egy erős, jó vezér című dalt. Mivel a rockmusical horvát-magyar koprodukcióban jött létre, s mivel Zrínyi horvát bán volt, ezért a dalban horvátul is elhangzik pár sor. Személy szerint nagyon szeretem az idegen nyelveket, ezért elkértem Moravetz Leventétől, a darab írójától és rendezőjétől ennek a pár sornak az eredeti horvát szövegét. Íme egy kis érdekességként a horvát szöveg:

Kad sve raspadne za čas, kad se rasprši u zrak, i strani vjetar bruji na sav glas, kad Mađar il' Hrvat, drugo, bolje hoće znat, tad čvrstog vođe došao je sat.

Az ugyanerre a dallamra énekelt magyar szöveg pedig ez:

Ha minden ezer felé fut, ha minden ezer felé száll, és éppen nem tudod, hogy merről fú a szél, mert légyen horvát vagy magyar, mindegyik másként mást akar, akkor már elkélne egy erős, jó vezér.

A darab hanganyagát tartalmazó korongot itt lehet megvásárolni.

Legközelebb szeptemberben szigetváron lesz Zrínyi, de azokon az előadásokon Pali helyett Szomor György lesz Lahib!

Zrínyi dalok Youtoube-on

Ahogy tetszik és dalszövegek

0 megjegyzés

Pali az ATV-n futó Ahogy tetszik című kulturális műsor augusztus 1-i adásának vendége volt. A műsorban Mészáros Tamás a két őszi bemutatóról, azaz a Jézus Krisztus Szupersztárról és a Nyomorultakról kérdezte Palit. Az adás ezen a linken megtekinthető.

A bejegyzés második része pedig egy érdekesség. Kámán Andrea dalszövegíró honlapján rábukkantam pár olyan dal szövegére, melyek végül nem kerültek fel Pali Új világ vár! című albumára. Ez a két dalszöveg Elton John Funeral of a friend és Michael Jackson Earth song című dalainak magyar átirata. Utóbbinak tetszik a fordítása és szívesen meg is hallgatnám Palitól. Elementáris lenne *.*