Engedjetek meg nekem egy, a blog témájától kissé eltérő bejegyzést, mely most kikívánkozik belőlem. A Madách Színház repertoárjáról lekerülő Anna Kareninához Palinak mindössze annyi köze van, hogy az Annában Spamalotos kollégái játszanak: Polyák Lilla (Anna Karenina: Anna, Spamalot: Tó Úrnője), Posta Victor (Anna Karenina: Vronszkij, Spamalot: Sir Galahad) és Barát Attila (Anna Karenina: Levin, Spamalot: Arthur király, Patsy) A kapcsolat mindössze ennyi. De úgy éreztem, hogy szólnom kell erről a témáról, ami számomra nagyon fájó, s akár később a Spamalotot is érintheti. Ez pedig nem más, mint a passzív repertoárra tétel. Igen, az Anna sajnos így járt.
Az Anna Karenina Tolsztoj nagyszerű regénye, mely a 19. századi Oroszország konvenciókkal és szigorú társadalmi normákkal teli világában játszódik. Főszereplője Anna, egy férjes asszony, aki utat mer engedni az érzelmeinek s Vronszkij személyében szeretőt tart idősebb férje mellett. Emiatt száműzötté válik korábbi életéből és elszakítják kisfiától is. Az örökérvényű regényt Kocsák Tibor és Miklós Tibor alkotta újra a musical műfaján belül. Nem azt mondom, hogy könnyen emészthető darab. Sőt. Mind összetett zenei világa, mind erős, s komor érzelmekkel teli története mély elgondolkodásra és felfogásra serkenti a nézőt. A magam 21 évével háromszor kellett látnom ahhoz, hogy minden részlet a helyére kerüljön.
Nehéz, de nagyon szép darab, a rendezés egyszerű, s mégis tökéletes díszletekkel dolgozik. Barát Attila tökéletes Levin, mintha csak rászabták volna a szerepet. Az ő karaktere képviseli Tolsztoj világszemléletét a műben: "Élni kell, élni a gyermekünkért" Az élet értelme a szeretet, a hitünk Istenben. Levin és Kitty nyugodt, küzdelmek árán beérett szerelme a fény a darabban, az ellenpontja Anna és Vronszkij szenvedélyes, a társadalom által bűnösnek kikiáltott románcával szemben. Vronkszkij szerepében nemrég debütált Posta Victor, akinek tökéletesen áll az egyenruha, hangszíne, habitusa, egész kiállása megidézi egy 19. századi lovassági katonáét. Anna férjét, Karenint, a bürokrácia igáját húzó idős hivatalnokot szintén csodásan alakítja Dunai Tamás. Polyák Lilla pedig maga Anna a színpadon. A mai meghajlásnál látszott is, hogy nem volt egészen magánál, még egészen fogva tartotta a karakter súlya. A hatalmas hangmagasságok mellett, melyeket Lilla tökéletesen kiénekel, érzelmi mélységeket és magasságokat kell megjárnia, szó szerint mennyet és poklot perceken belül, jeleneteken belül. A férjes asszony, aki szereti Karenint, hiszen az jó ember, az anya, aki szereti gyerkmekét, a nő, aki gyengédségre vágyik s szerelembe esik Vronszkijjal, az asszony, akinek társadalmi rangja van, s mindezt sutba dobja, a megfélemlített lélek, aki baljós jelnek vélik a szeme előtt a vonat alá zuhanó asszony halott testét. Lilla a darab végére hisztérikus, őrült tekintettel pásztázza a nézőteret s az ellene fordult arcokat a színpadon. Mindemellett hangilag tökéletes. Ma még a portja is rakoncátlankodott, s nem átallotta úgy rendbe tenni, hogy közben egy pillanatra sem esett ki a szerepből.
Számomra, s gondolom sokak számára is rengeteget ad ez a darab. Nem a legfelhőtlenebb kikapcsolódást szolgálja ugyan, mégis egy csodálatos zenei élmény, s drámaiságában igazi katarzis. Sőt, filozófikus értelemben gondolatokat ébreszt az emberben. Elveti a kétkedés vagy a hit magvait. S tudom, hogy gazdasági megfontolásból kerül le a darab. Mégis, azt gondolom, a pihekönnyű darabok mellett igenis szükség van egy ennyire drámai, megdöbbentően szép műre is a magyar színpadokon, a Madách Színház színpadán. Igen, ez egy rekviem Annáért.
