A következő címkéjű bejegyzések mutatása: gallusz niki. Összes bejegyzés megjelenítése
A következő címkéjű bejegyzések mutatása: gallusz niki. Összes bejegyzés megjelenítése

Készül a lemez & 100. Jézus Krisztus Szupersztár

0 megjegyzés
* Nagyban folynak a lemez készítésének munkálatai, erről a hivatalos oldalon két hír is olvasható: 1 & 2. Képeket is láthatunk a stúdióban dolgozó zenészekről és művészekről. 
* A napokban ünnepelte 100. előadását a többek között Pali címszereplésével futó Jézus Krisztus Szupersztár, melyről a Madách Színház Facebook oldalán láthattok képeket, valamint a Viva la Musical! oldalán. Pali-Serbán Attila-Gallusz Niki-Nagy Sándor főszereplésével futott a jubiláló előadás, de a további címszereplők is énekeltek az este a gála részében. Informátoraim szerint nagyon lelkes volt a közönség, a legtöbb dalt ováció követte, a Gethsemane után pedig alig bírt továbbmenni az előadás, az egész ház tombolt. Gratulálunk Palinak, a többi művésznek és az alkotóknak is!
Még anyagok:
* Viva la Musical! interjú
* Zene.hu galéria

Szupersztár CD Pali főszereplésével

0 megjegyzés
Már kapható a Jézus Krisztus Szupersztár című Madách Színházas produkció hanganyaga, méghozzá dupla lemezen! Jézus szerepét Pali énekli, a lemezbemutató előadás március 31-én lesz, az előadás után pedig lesz lehetőség dedikáltatni a lemezt a színészekkel. Track lista. A CD itt kapható, szereposztása a következő:
Jézus: Feke Pál, Júdás: Serbán Attila, Mária Magdolna: Gallusz Nikolett, Pilátus: Sasvári Sándor, Heródes: Nagy Sándor, Kajafás: Szvétek László, Annás: Pankotay Péter. Péter: Nagy Balázs, Simon: Sánta László, Démonok: Baranyai Annamária, Ladinek Judit, Wégner Judit, Papok/Apostolok: Borbély Richárd, Ekanem Bálint, Sándor Dávid, Karmester: Kocsák Tibor, Bónusz:Nem tudom, hogy szeressem - Polyák Lilla, Getsemáné – Tóth Attila. ui.: Aki nem tud elmenni nem búsuljon, itt a blogon olvashat egy kis beszámolót a dedikálásról és az előadásról. :)

Madách Tv - Szerelemkoncert werk

0 megjegyzés

Szupersztár interjúk

0 megjegyzés
A Nők Lapja karácsonyi dupla számában a Jézus Krisztus Szupersztár rendezője, Szirtes Tamás, és a főbb szerepekben játszó színészek, Száraz Tamás, Ádok Zoli, Gallusz Niki, Nagy Balázs és Pali nyilatkoznak a szerepeikről és az ünnepről. A Kossuth Rádió Vasárnapi újság című műsorában december 26-án Szirtes Tamás, Serbán Attila és Pali mondták el gondolataikat a darabról. Más: a 2010-es Visszatekintő videói hónaponkénti lebontásban megtekinthetőek az oldalsávban.

Szerelemkoncert jegyvásárlás

0 megjegyzés
A Madách Színház nem aprózza el, már november 2-ától megkezdi a jegyértékesítést a jövő februári Szerelemkoncertre. Akinek ez újdonság, vagy görgessen lejjebb pár hírrel, vagy olvassa el a rövid összefoglalót, naszóval: Valentin-napon illetve február 12-én útjára indul egy musicaldalokból és népszerű slágerekből álló koncertsorozat, mely a szerelem témája köré szerveződik és Palin kívül még Polyák Lilla, Homonnay Zsolt, Mahó Andrea, Csengeri Attila, Krassy Renáta, Posta Victor valamint Gallusz Nikolett fognak szerepelni benne. A színház jegypénztárában tehát kedden 10.00-tól, szerdán pedig 13.00-tól az interneten is megvásárolhatóak lesznek a jegyek. A koncertek időpontjai pedig itt megtalálhatók.

Jézus werkfilm és hírek

0 megjegyzés
A Jézus Krisztus Szupersztár werkfilmje itt visszanézhető. Valamint Pali október 25-én egy jótékonysági esten vesz részt Veszprémben, az eseményről itt többet olvashattok. 2011. február 12-én pedig egy koncertsorozatot indít a Madách Színház "Szerelemkoncert Valentin napon" címmel, melyben Pali is fel fog lépni többek között Polyák Lilla, Nagy Sándor, Gallusz Nikolett és Homonnay Zsolt társaságában.

Frissítés: A Szerelemkoncert teljes színlapja már megtalálható a Madách Színház oldalán. Annyi változás van, hogy Nagy Sanyi mégsem lesz, viszont fény derült Posta Victor, Mahó Andrea, Csengeri Attila és Krassy Renáta nevére is, a rendező Szerednyey Béla.

Szupersztár a Teadélutánban

0 megjegyzés

A tegnapi Teadélután adásában (Magyar Televízió) szó volt a Jézus Krisztus Szupersztárról, mutatnak részleteket a próbából (Csengeri Attila-Varga Lala-Gallusz Niki) valamint Szirtes Tamás, Szerednyei Béla és Gallusz Niki beszélnek a darabról a stúdióban. A műsorvezető Gundel Takács Gábor. A későbbi riportban pedig, akit esetleg érdekel, a Vígszínház következő évadáról esik szó. Én személy szerint nagyon örülök A vörös oroszlánnak, valamint a Madách színpadán az Annie Hall-nak, ezeket biztosan megnézem! Ebben a posztban sincs echte Pali, de szerintem érdemes megnézni a riportot!

A Zene az kell - 15. rész

0 megjegyzés

Pali műsora, A Zene az kell 15. adása a kecskeméti Nyomorultak és a Madách Színházban készülő Jézus Krisztus Szupersztár próbáira kalauzol el minket. Ez azért pikáns, mert mindamellett, hogy ősszel a musicalirodalom két legjelentősebb darabját mutatja be ez a két színház, Pali mindkét darab főszerepét eljátszhatja. Jean Valjean és Jézus. Történelmi jelentőségben ugyan nem, de "drámafaktorban" talán mondhatjuk, hogy egy kaliber a két szerep, s egy 29 éves fiúnak, férfinak ezt egyszerre játszani... Hatalmas dolog. Ebben az adásban pedig Pali mint a darab egy szereplője, illetve mint műsorvezető is feltűnik. Igazán különleges adás. tessék jól megnézni!

A Zene az kell további adásai itt visszanézhetők.

Még fotók a Jézus olvasó/éneklő próbáról

0 megjegyzés

A Madách Színház honlapjára felkerültek a színház saját fotói, én még csak most vettem észre, ezért most kerülnek ki. Ez a Pali-Attila kép nagyon aranyos! :D A többi itt.

Megkezdődtek a Jézus Krisztus Szupersztár próbái

0 megjegyzés

A Madách Színházban szeptember 17-18-19-án bemutatandó Szupersztár musical próbái május 31-én megkezdődtek. A Viva la Musical! tudósítói fotó és híranyaggal szolgálnak az eseményről. Én sajnos nem lehettem ott, aznap vizsgáztam, de biztos forrásból tudom, hogy Pali nagyon jól érezte magát, sokat bohóckodott és rendkívül jól énekelt. ;)