Boldog Karácsonyt!

0 megjegyzés
Ho-ho-ho-hód! Remélem mindenkinek az Első harapás cd-t vagy bort hozta a télapó vagy a Jézuska! :D Ha mégsem, akkor a paulandhod.com oldalról tessék megrendelni! Lemezajánlót most nem fogok írni, de nagyon tetszik, egymás után többször is meghallgattam. Persze nem koncert hangulatú, mégis jól átjönnek az érzések, főleg a gyönyörű hangszerelések miatt. Pali és Flóra előadásában a Végre az egyik kedvenc dalom lett!
Pali szerepelt a Duna Tv-n a Kívánságkosárban, ahol interjú mellett egy dalt is előadott: Ne szeress engem. Közben a zene.hu-n pedig a koncertről jelent meg egy cikk. A Best magazin és a Dunakeszi Polgár is foglalkozott az új termékcsaláddal: sajtó. Na most tőlem egyelőre ennyi. Kissé be vagyok havazva mostanában, szó szerint és átvitt értelemben is. :D Aztán eljött a karácsony, amikor jó hód módjára annyi kajába haraptam, hogy körülbelül csak vízszintben tudtam lenni, de most itt vagyok, tehát továbbra is Kellemes Karácsonyt kívánok jó Paul&Hód albummal, finom borral, ízletes ételekkel! :)

Paul&Hód lemezbemutató koncert 2012. 11. 24.

0 megjegyzés


Ahogy ígértem, megkésve bár de törve nem, itt a beszámoló Pali székesfehérvári lemezbemutató koncertjéről. Előre is elnézést, ha csapongok, de sok minden eszembe jut, ha a múlt szombatra gondolok. Megmondom őszintén, nem tudtam, mit is várjak az Első harapás című lemeztől. Azt persze tudtam, hogy magyar dalok lesznek rajta, illetve nő és férfi kapcsolatról fognak szólni, valamint az újonnan megjelenő Paul&Hód termékcsalád részeként bor és egyéb finomságok (csokoládé, pálinka) mellett lesz majd kapható,  de hogy mégis milyen zenei világot hoz majd el, azt nem tudtam felmérni. Éppen ezért igencsak kellemes meglepetést okozott a Székesfehérváron a Vörösmarty Színházban tartott koncert, mert nagyon Palis volt, emellett mégis új, szórakoztató és eredeti. Lássuk!
Érkezésünkkor már pakolták ki a cd-ket a színházban. melyek ugyanazt a kék-fehér-fekete klasszikusan sportos designt kapták, melyet a plakátokról és egyéb szóróanyagokról már megismerhettünk korábban. Ketté nyitható papír tokban fekszik a lemez, a borító érdekessége pedig, hogy a hód szó szerint kiharapta, ugyanis hiányzik egy pár négyzetcentiméternyi terület belőle. :D Nagyon kis aranyosan néz ki. 
A színház csordultig megtelt, már alig vártuk, hogy felemelkedjen a vasfüggöny. A zenészek emelvényeken kaptak helyet, illetve mindegyikük fekete nadrágban, fehér ingben és fehér tornacipőben pompázott. Egy hosszú, vertikális Paul&Hód molino emlékeztetett minket arra, hogy hol is vagyunk, illetve az már a kezdésnél is levehető volt, hogy a Palitól megszokott minőségi hang- és fénytechnikát kapjuk majd. Jó kis intróval indultunk, melynek közepén egy "csapdából", azaz mozgatható színpadelemből felemelkedett Pali, majd a színpad szintjére érve lazán előresétált a lemezen is látható szerelésében, fekete öltöny, fehér ing, tornacsuka és svájci sapka (asszem így hívják). A Lesz még talán c. saját dallal indultunk, mely alatt felmérhettünk a zenei palettát (na és az utána következő Cseh Tamás dal, a Csönded vagyok alatt is): wow. Megtalálhatóak voltak a rockzenekari elemek, a dob, a gitár, a basszusgitár, percussion, billentyű, emellett azonban olyan szimfonikus hangszerek is képbe kerültek, mint a harsona, a trombita, a cselló és a nagybőgő. Egészen érdekes, színes hangzást kaptak így a dalok. Ez a harmonikus sokféleség a koncert egészének zenei anyagát jellemezte, azt kell, hogy mondjam, szépen egybeértek a dalok, kerek egészet kaptunk. Nade ne szaladjunk ennyire előre.
Pár dal gyorsabb levezénylése után előbukkant a jól megdesignolt műsor mögül az a vicces és vidám Pali, akit mindannyian szeretünk: ledobta a sapkáját majd a dalok között hosszas monológokba kezdett, melyek persze attól voltak főleg szórakoztatóak, hogy gazdájuk se a fülüket, se a farkukat nem találta. :P A hód eredetét például nem tudhattuk meg, hiszen annyira kétértelműre sikeredett az "egy nyári estén összejöttünk a fiúkkal és kitaláltuk a brandet" sztori, hogy inkább folyatódott a zenélés. :P
Az este további részére jellemző volt, hogy egészen más műfaji eredetű dalok jelentek meg: kortárs zenéből a Quimby és Péterfy Bori & Love Band, Presser Gábor és Sztevanovity Dusán szerzeménye a Ne szeress engem, Szörényi Levente és Bródy János dala A lány, akit szerettem, de Dés-Geszti (Rossz pénz - Valami Amerika) és Pély-Tóth Vera (Boldogtalan) dal is előkerült. Én személy szerint a koncert előtt nehezen tudtam elképzelni, hogy ez a sok különböző stílus hogyan ölt majd egy egységes keretet. Ehhez képest szépen, gördülékenyen csordogáltak vagy épp zakatoltak a nóták, Pali örökös dinamizmusa vagy épp ösztönszerű drámaisága mindegyik dalban megjelent, emellett pedig hol rockos, hol szimfonikusan rockos, hol pedig még egy pici balkános/világzenei beütést is felfedezni véltem. Nagyon kellemesen lepődtem meg. 
A világzene főleg a vendég Herczeg Flóra (A társulat István, a királyának Rékája) Autók a szerpentinen Quimby feldolgozásában jelent meg, nagyon bohókásra, "flórásra" sikeredett a dal. Elérkeztünk Ákos szerzeményéhez: a Végre c. dalt Pali és Flóra közösen adták elő, csengő hangon, tiszta lélekkel. Öröm volt hallgatni és nagyon tetszett a zenei megvalósítás.  Sebestyén Áron, a csapat billentyűse készítette egyébként a hangszerelést, minden elismerésem neki. A fiatal srác már Pali előző lemezén is közreműködött (Új világ vár), ott is és  jelen lemezen is találhatóak dalok, melyeket ő írt Palinak. 
Jelen esetben az Órák című Sebestyén Áron - Kámán Andrea dalt emelném ki, mely a koncert záródalaként szerepelt. Az valami gyönyörű volt, fájdalmas, mégis szép. Akárcsak egy szép-szomorú szerelem. :)
Természetesen ráadást is kaptunk, méghozzá Szörényi-Bródy István, a királyából egy újabb hangzású egyveleget, mely szerep Pali pályafutásának meghatározó állomása természetesen.
Nagy sikert aratott az új Paul&Hód lemez, sokan vették a cd-t és indultak el, hogy aláírassák a helyszínen dedikáló Palival. Aki lemaradt, annak sem kell szomorkodnia, Kecskeméten január 13-án a Katona József Színházban ad ismét koncertet a Paul&Hód, jegyek már kaphatók! December 16-án pedig Pali ugyanott dedikálást tart 17.00-18.00 óra között. Aki december 16-ig megvásárolja a jegyét a koncertre, az a dedikáláson 15% kedvezménnyel veheti meg az Első harapás cd-t és bort! :)


December 1-től kapható a Paul&Hód termékcsalád!

0 megjegyzés

Aki követi Pali hivatalos Facebook oldalát és a weboldalt, az minden bizonyára már tudja, hogy decemberben megjelenik a Paul&Hód termékcsalád! Aki első kézből szeretné hallani és megvásárolni a lemezt, az szombaton, november 24-én Székesfehérváron, a lemezbemutató koncerten megteheti! Sőt, dedikálás is lesz a koncert után. :) Még nem maradt le az sem, akinek nincs jegye, itt választhat magának: jegyvásárlás. Csatlakozz az eseményhez Facebookon is!
A Paul&Hódnak már van hivatalos Facebook oldala is, tessék csatlakozni! Ott első kézből értesülhettek majd minden fontos infóról, valamint a márkának nemsokára saját honlapja is lesz. A képek alapján a lemez és a bor mellett minőségi csokoládé illetve pálinka lesz még a portfólió része. Vagy ki tudja. :)
A lemezbemutató koncerttel, az ott felcsendülő dalokkal kapcsolatban Pali interjút is adott: Fehérváron kezdi turnéját. Ezen kívül egy rádiószpot is készült, melyben Pali beszél a márkáról. 
Gyertek a koncertre, izgi lesz! Én már várom a dalokat és a termékeket, kíváncsi vagyok, mit sikerült alkotni, de a design láttán és Palit ismervén biztosan minőségre számíthatunk. :)
Aki nem tud eljönni, az se keseredjen el, írok majd beszámolót a koncerten szerzett benyomásokról. Sziasztok!

100. Szupersztár exkluzív!

0 megjegyzés
Az alábbiakban egy exkluzív, csak a blogon megjelenő cikket/beszámolót olvashattok a 100. Jézus Krisztus Szupersztárról! :)

Tóth Attila, Feke Pál, Csengeri Attila (forrás: Madách Színház)

Állótapssal jutalmazta a közönség a századik Szupersztárt

Első jelentős jubileumához érkezett a Jézus Krisztus Szupersztár a Madách Színházban: Andrew Lloyd Webber legendás rockoperáját 2010. szeptemberi bemutatója óta 100. alkalommal állította színpadára a teátrum.

A jubileumi előadás főbb szerepeiben a színház által kiadott CD-n is hallható szereposztás színészeit – Feke Pált, Serbán Attilát, Gallusz Nikolettet, Sasvári Sándort, Szvétek Lászlót és Nagy Sándort – láthatta a közönség. Az előadás jelentőségéhez illő teljesítményben nem is volt hiány: mindannyian bizonyították, hogy nem véletlen a Szupersztár sikerszériája. Webber világhírű művét kiforrott alakításokkal keltik életre, fűszerezve saját stílusukkal, egyéniségükkel. Fontos elemmé válik ez a hosszabb távon repertoáron szereplő darabokban: a pillanat szülte megoldások egyre gazdagabbá teszik az előadást, egyszersmind nyújtanak új élményt a visszatérő nézők számára. Szerencsére ez egyértelműen igaz a Jézus Krisztus Szupersztárra, amely immár két évvel a bemutató után is töretlen lendülettel tárja a nézők elé a bibliai történetet és ad okot bizakodásra, hogy a századaik alkalmat még sok hasonló színvonalú produkció követi.

Az előadás utáni ráadás dalok során a Szupersztár hármas szereposztásának valamennyi főszereplője megjelent, a nézők elismerő ovációjával kísérve. Így Polyák Lilla, Balogh Anna és Gallusz Nikolett előadásában különleges tercettként szólalt meg először Mária Magdolna dala, majd Nagy Sándor mellett Szerednyei Bélát és Ádok Zoltánt is láthatta komédiázni a közönség Heródesként. Természetesen nem maradhatott el a Gethsemané, amelyben először Csengeri Attila, majd Tóth Attila, végül a jubileumi előadás Jézusa, Feke Pál lépett színpadra és aratott hatalmas sikert. Méltó zárásként a Szupersztárt két Júdás, Varga Lajos és Serbán Attila adta elő. Az előadást, a ráadás produkciókat,valamint a színpadra lépő alkotókat és szereplőket a közönség végül megérdemelt állótapssal ünnepelte.

Szirtes Tamás az előadás utáni fogadáson kiemelte, Magyarországon százas szériát elérni bármilyen darabbal nagy eredmény. Az igazgató beszélt az előadás hármas szereposztás adta  változatosságáról, illetve a színház tánckara által végzett munka jelentőségéről. Mint mondta, a színészekkel közösen egészen különleges energiákat mozgatnak meg a Szupersztárban,  amely a közönséget is magával ragadja.

Készül a lemez & 100. Jézus Krisztus Szupersztár

0 megjegyzés
* Nagyban folynak a lemez készítésének munkálatai, erről a hivatalos oldalon két hír is olvasható: 1 & 2. Képeket is láthatunk a stúdióban dolgozó zenészekről és művészekről. 
* A napokban ünnepelte 100. előadását a többek között Pali címszereplésével futó Jézus Krisztus Szupersztár, melyről a Madách Színház Facebook oldalán láthattok képeket, valamint a Viva la Musical! oldalán. Pali-Serbán Attila-Gallusz Niki-Nagy Sándor főszereplésével futott a jubiláló előadás, de a további címszereplők is énekeltek az este a gála részében. Informátoraim szerint nagyon lelkes volt a közönség, a legtöbb dalt ováció követte, a Gethsemane után pedig alig bírt továbbmenni az előadás, az egész ház tombolt. Gratulálunk Palinak, a többi művésznek és az alkotóknak is!
Még anyagok:
* Viva la Musical! interjú
* Zene.hu galéria

November 21-én jön az ÚJ lemez!

0 megjegyzés
Örömmel jelentjük, hogy november 21-én megjelenik Pali borral kapcsolatos lemeze, melyen bensőségesebb hangulatú dalok lesznek majd hallhatóak. A lemezbemutató koncert november 24-én lesz Székesfehérváron a Vörösmarty Színházban 19 órától. Vendég: Herczeg Flóra. Jegyvásárlás itt lehetséges!
Ezzel együtt akik figyelik Pali hivatalos Facebook oldalát, végre megtudhatták, hogy a rejtélyes kék állatka bizony egy hód, utalva arra a projektnévre, mely alatt a lemezbemutató koncert is fut, ez pedig a Paul&Hód. (A kép kattintásra nő, illetve lementve és számítógépen megnyitva minden infó elolvasható rajta, ami így piciben nem annyira lehetséges. :) )

Őszi újdonságok

0 megjegyzés
Akik hűen követik Pali hivatalos weboldalát, azok minden bizonnyal már találkoztak a hírrel, miszerint Pali karácsonyra piacra dob Bolyki János borász barátjával közösen egy bort, melyhez hangulatban passzoló cd-t is készít. A lemez és a bor együtt, csomagban, valamint külön is megvásárolható lesz. A lemez anyagára turné is épül majd várhatóan.
Pali továbbra is műsoron lévő színházi előadásai: Miss Saigon, Veled, Uram!, Jézus Krisztus Szupersztár, Spamalot, valamint a SingSingSing musical show. 2013-ban az István, a király 30. "születésnapján" várhatóan Pali is szerepel majd az előadásban, melynek a Szegedi Szabadtéri információi szerint a Dóm téren lesz a bemutatója. 
Valamint egy kis érdekesség: A Madách Színház az elmúlt hétvégén mutatta be Mary Poppins című musicalét, melynek premierpartiján Pali is feltűnt. Fotók itt
Ha már hangulat, ajánlom ismételt meghallgatásra Pali Messze vagy... című dalát, mert szép. :)

Szavazz Palira és a Blues Brothersre!

0 megjegyzés
A Viva la Musical! Arany Kotta Díj 2012-es szavazásán Palit is megtalálhatjuk a jelöltek között. Itt olvasható a díj leírása, ezen az oldalon pedig magukat a szavazatokat lehet leadni. Tessék szorgosan kattintani Pali nevére, illetve a jelölt előadások között Serbivel közös szívügye, a Blues Brothers is megtalálható. Ezeken kívül még a Miss Saigon, valamint a Veled, Uram! is a jelöltek között van, ezekre is lehet szavazni. :) A női jelöltek közül én Vágó Zsuzsit javaslom, szerintem még mindig ő a legjobb musical színésznő Magyarországon. Szeptember 20. este 8-ig lehet leadni a szavazatokat valamint 20.000 Ft-os színházi utalványt is lehet nyerni. :)

Pali ismét fellép a Broadway Fesztiválon

0 megjegyzés
Frissítés2: Forrásaim szerint ma (szeptember 16.) már fellépett Pali, a retro blokkban az Érezz rám című dalt énekelte.
Frissítés: Pali mégsem volt ma (szeptember 14.), ahogyan Szerényi László sem, a Miss Saigonból a Bui-doi hangzott el György-Rózsa Sándor előadásában, a Veled, Uramból nem énekeltek.
A Budapesti Operettszínház közlése szerint szeptember 14-én 18.30-tól a premierek és repertoár-előadások blokk keretében láthatjátok Palit a Nagymező utcában, míg szeptember 16-án 18.45-től a szellemek és ördögök fantázianevű projekt részeként. A szeptember 14-i fellépés még a Thália által szervezett Vidéki Színházak Fesztiválja keretében történik, illetve Pali és kollégái (Vágó Bernadett, Homonnay Zsolt, Mészáros Árpád Zsolt, Dancs Ananmari, Kocsis Dénes, Szerényi László, Peller Károly) a Marica grófnőből, az Ördögölő Józsiásból, a Miss Saigonból, a Veled, Uram!-ból, az Elisabeth-ből, a Viktóriából, a Ghostból és a Rebeccából énekelnek majd. Szeptember 16-án a Ghost és az Ördögölő Józsiás apropóján fura lények bőrébe bújnak majd Paliék, egészen pontosan Pali és Bordás Barbara, Dancs Annamari, Vágó Bernadett, Szerényi László, Nádasi Veronika, Kocsis Dénes, Vágó Zsuzsi és Mészáros Árpád Zsolt. Jómagam péntek este biztos kimegyek, vasárnap nem biztos, hogy visszaérek addigra Pestre, de igyekszem. Érdekesnek tűnik a felvezetés. :)

Ismét Miss Saigon, ezúttal Baján!

0 megjegyzés
Frissítés2: Bocsi, összekevertem, nem az Aktívban, hanem a Fókuszban volt ez az általános iskola, csínytevések témájú riport. :P Illetve, természetesen, a Miss Saigonról is volt szó. :)
Frissítés: Tegnap közönségtalálkozón is részt vettek a darabbak szereplő művészek, a Viva la Musical! képes riportja itt olvasható.
Augusztus 24-25-26. Baja, Miss Saigon! A Budapesti Operettszínház néhány fotót fel is töltött a Facebook oldalukra a próbákról, a felépült díszletről. A harmadik fotón Palit is láthatjuk Bui-doi próba közben. Illetve tegnap láttam az Aktívban, hogy nemsokára, gyanítom hétfőn Pali és Dolhai Attila is benne lesz a műsorban, valószínűleg Baján beszélgettek velük. Mihelyst kiderítem, melyik nap lesznek láthatók, megírom. :) Addig is jó szórakozást mindenkinek, aki eljut Bajára és Sopron után itt is megnézni a Miss Saigont! :)