A következő címkéjű bejegyzések mutatása: duna tv. Összes bejegyzés megjelenítése
A következő címkéjű bejegyzések mutatása: duna tv. Összes bejegyzés megjelenítése

Boldog Karácsonyt!

0 megjegyzés
Ho-ho-ho-hód! Remélem mindenkinek az Első harapás cd-t vagy bort hozta a télapó vagy a Jézuska! :D Ha mégsem, akkor a paulandhod.com oldalról tessék megrendelni! Lemezajánlót most nem fogok írni, de nagyon tetszik, egymás után többször is meghallgattam. Persze nem koncert hangulatú, mégis jól átjönnek az érzések, főleg a gyönyörű hangszerelések miatt. Pali és Flóra előadásában a Végre az egyik kedvenc dalom lett!
Pali szerepelt a Duna Tv-n a Kívánságkosárban, ahol interjú mellett egy dalt is előadott: Ne szeress engem. Közben a zene.hu-n pedig a koncertről jelent meg egy cikk. A Best magazin és a Dunakeszi Polgár is foglalkozott az új termékcsaláddal: sajtó. Na most tőlem egyelőre ennyi. Kissé be vagyok havazva mostanában, szó szerint és átvitt értelemben is. :D Aztán eljött a karácsony, amikor jó hód módjára annyi kajába haraptam, hogy körülbelül csak vízszintben tudtam lenni, de most itt vagyok, tehát továbbra is Kellemes Karácsonyt kívánok jó Paul&Hód albummal, finom borral, ízletes ételekkel! :)

Újdonságok és a BOR

0 megjegyzés
Frissítés: Szőlő és bor menüpont a honlapon.
Az m1 új családi műveltségi vetélkedőjében, a Szövetség című műsorban Pali és Puskás Peti lesznek a játékosok segítői. A Szövetség 2012. januártól lesz látható szombatonként. A játékban a Biblián alapuló kérdésekre kell választ adniuk a játékosoknak. A Zene.hu-n interjú olvasható Szekeres Adriennel, aki arról is beszél, miért kérte fel Palit a koncertjében való közreműködésre. November 13-án a Duna Tv-n láthatjuk Palit, aki Mága Zoltán Mága Show című műsorának lesz vendége 20.00-tól. S végül a Bor. Pali a honlap hivatalos oldalán vall a borokhoz való kötődéséről, valamint Egerről, amely köztudottan a jó magyar borok városa.

Hírek és egy bejelentés

0 megjegyzés
Először is bejelentés. A Youtube videós oldalon egy kedves Pali rajongó kérte, hogy ha lehet, angolul is legyenek fent a videók leírásai. Ezért úgy döntöttem, hogy nem csak ott csinálom ezt meg, de a külföldi látogatókra való tekintettel itt a blogon is a posztok végén lesz egy összefoglaló angolul a hírekről.
I decided to write english summaries at the end of the posts because I got some requests from foreign visitors on the Youtube channel of the blog. That request was about the video descriptions, but I thought maybe the short english summaries will be pleasure to the visitors who can't speak hungarian.

Azután a hírek röviden. :P Megvan a soproni Miss Saigonok szereposztása, Pali mindhárom előadáson játssza John-t. (Én 20-én megyek megnézni, akkor pont nem Vágó Zsuzsi lesz Kim és nem Szabó P. a Professzor... ) Május 21-én 19.30-tól (akkor meg lánybúcsúban leszek..) a Duna Tv-n lesz látható Szörényi Levente búcsúkoncertje, a Hattyúdal, amin Pali is fellépett. Illetve vasárnap Musical Bajnokság volt Székesfehérváron, ahol Pali zsűrizett, a nyertesek a Musical Kurzusra kaptak részvételi lehetőséget. Információim szerint nagyon erős mezőny volt, főleg a Children és Junior kategóriákban, énekeltek a Rebeccából, Légy jó mindhaláligból, Aidából, és sorolhatnám, illetve Gethsemane szólót is hallhattak a jelenlévők. A versenyről bővebben itt olvashatnak.
So the first summary. :) Pali is playing John in the musical Miss Saigon on 19th, 20th and 21th August in Sopron. Szörényi Levente's last solo concert was the Hattyúdal. Pali performed in this concert, and the Duna Television will broadcast this show on 21th August 7.30 pm. A Musical Contest was arranged in Székesfehérvár, Pali was the member of the jury.

Tv-s dömping

0 megjegyzés
Az elmúlt napokban nagyon sok műsorban volt látható Pali, ezekből szemezgetek most. Egyrészt lement a Zene az kell utolsó, 16. adása, melyben kimaradt jelenetek voltak láthatóak és felidézték a műsor emlékezetesebb pillanatait. Aztán kedden szerepelt az RTL Klub Reggelijében, a TV2 Joshi és Edina című műsorában valamint az M1-en a Teadélutánban. Míg első két műsorban kereskedelmi adókhoz mérten a szerelmi életéről faggatták, addig a Teadélutánban a hamarosan (konkrétan holnap) megjelenő Jézus Krisztus Szupersztár cd-vel kapcsolatos volt a beszélgetés, Polyák Lilla Hogy szeressem őt, Pali Gethsemane-t énekelt (kb 12. perctől kezdődik). Valamint egy kis más.. Szívhang néven kampányt indított a Magyar Kardiológusok Társasága, mellyel a céljuk, hogy felhívják a figyelmet a szív- és érrendszeri betegségek megelőzésének fontosságára. A Madách Színház igazgatója és művészei is a kezdeményezés mellé álltak.

Zene az kell és dalpremier

0 megjegyzés
A Zene az kell 15. részében Dívákkal beszélgetett Pali, méghozzá Szulák Andrea, Szinetár Dóra és Koós Réka voltak az est vendégei. A másik jó hír pedig, hogy április közepén Pali honlapján lesz az Önkéntesség Európai Évének dalpremierje, akkorra készül el a Másnak élsz című szám melyet Pali ad elő és Lőrincz Ádám valamint Kámán Andrea szerzeménye maga a dal.

Zene az kell 11. rész + videó

0 megjegyzés
A zene az kell sorozat 11. epizódja Szakcsi Lakatos Béla zeneszerzői munkásságát járta körbe. Szakcsi a roma folklór nagy szerelmese, s előszeretettel ötvözi a komoly- és cigányzenét a dzsesszel. Írt már folkmusicalt (pl. a nemrég Egerben bemutatott Cigánykerék), worldmusicalt (az Operettszínházban nagy sikerrel futó Szentivánéji álom) és rockoperát is. Pali vendégei Dolhai Attila és Horváth Ádám voltak. Valamint itt megtekinthetünk egy videós összeállítást a Madách Színház Szerelemkoncertjéről.

Zene az kell 10. rész

0 megjegyzés
Ez a rész a Hungária együttesről szól, Pali vendégei voltak Fenyő Miklós, a zenekar alapítója és vezetője, akinek nevéhez fűződik a Hotel Menthol (egy szállásadóhely és egy fogkrémösszetevő :DDD) és a Made in Hungária musical, valamint Szandi és Miller Zoltán.

Zene az kell 8.

0 megjegyzés
A zene az kell nyolcadik adásának témája Tolcsvay László és színházi munkássága voltak (Mária evangéliuma, Doktor Herz, Isten pénze). Vendégek: Sáfár Mónika és Müller Péter Sziámi.

Pali az Önkéntesség Európai Évének nagykövete lett!

0 megjegyzés
Az idei év az Önkéntesség éve Európa-szerte és Pali Miklósa Erika mellett azt a feladatot kapta, hogy felhívja a figyelmet az összetartás fontosságára. Külön holnapja is van a mozgalomnak ami itt megtekinthető valamint a nagyköveteket január 8-án délelőtt 10 órakor a Millenáris Teátrumban mutatják majd be Schmitt Pál köztársasági elnök és Viviane Reding, az Európai Bizottság alelnök asszonya jelenlétében. Pali honlapján is készült egy aloldal ehhez a fontos ügyhöz kapcsolódóan. Frissítés: cikk a megnyitó ünnepséggel kapcsolatosan.

Valamint tömérdek anyag a Mága koncertről: zene.hu cikk és galéria; bellacafe.hu cikk és galéria; stop.hu cikk és galéria; nice.hu galériák: koncert 1, koncert 2, fogadás; RTL Klub riport. (Tégy csodát énekelt és ez a nyakkendő szerintem jobb, mint ami a Hattyúdalon volt rajta.) Frissítés: ismétlik a Mága koncertet a Duna Tv műsorán január 13-án, 23-án és 30-án 20:05-ös kezdettel!

Az m2-n ismétlik a Géniusz, az alkimista c. sorozatot, az első epizód ma 21.25-től, a másik kettő január 12-én és 19-én lesz látható.

Aztán Pali a Hír Tv Iskolapélda c. műsorának vendége volt ma este, melyben a Junior Prima díj kapcsán beszélgettek Szmola Richárd orvossal (aki szintén díjazott) és Palival. A műsort ma 23.30-kor és január 7-én 14.30-kor ismétli a Hír Tv.

(Pali!! Lassíts, mert nem bírlak követni!!! :D )

Zene az kell - 7. rész

0 megjegyzés
A Szörényi Levente előadói munkásságáról szóló hatodik rész után ebben az adásban zeneszerzői pályafutásáról beszélget Pali Kerényi Imre rendezővel, Kiss Eszter Veronika zenetörténésszel és magával a szerzővel. Nagyon érdekes rész, fény derül például arra is, miként gondolkodik Levente az István, a királyról és miért érzi teljesen másnak, mint későbbi munkáit, az Árpád népét, az Atilla, Isten kardját vagy a Veled Uramat. Az adás végén Pali Herczeg Flórával, Társulatos kolléganőjével énekel egy dalt az István, a királyból.

Ez volt 2010

0 megjegyzés
Így az Óév utolsó napján engedjétek meg, hogy szóljak pár szót erről az évről. Igazán tartalmas és különleges év volt ez Pali számára, hiszen eljátszhatta élete első filmszerepét a Géniuszban, zenés műsort kapott a Duna Tv-n, aranylemez lett az Új világ vár!, két olyan volumenű bemutatója volt, mint a Jézus Krisztus Szupersztár és A nyomorultak, szerepelt a Csináljuk a Fesztivált! c,.műsorban és a Megasztárban, kiderült, hogy főszerepet kapott a Miss Saigonban és megkapta a Junior Prima Díjat elsőként a zenés színészek között. Persze ez mind csak töredéke az összes eseménynek, javaslom, hogy az oldalsávban tessék nyugodtan böngészgetni az ez évi archívumban, érdemes. :) Addig is Nagyon Boldog és Sikerekben Gazdag Új Évet Kívánok Palinak és Minden Kedves Olvasónak! Az alábbiakban az ez évi Visszatekintő videóit nézhetitek meg, de az oldalsávban is össze vannak gyűjtve. BUÉK!
Január - Új világ vár!
Február - SingSingSing II. gála
Március - Géniusz, az alkimista
Április - 'A zene az kell'
Május - Csináljuk a Fesztivált!
Június - István, a király
Július - Trója
Augusztus - Országos Musical Kurzus Gála
Szeptember - Jézus Krisztus Szupersztár
Október - A nyomorultak
November - Magányos csónak (Megasztár 5.)
December - Junior Prima Díj

Videók + Szupersztár premier képek

0 megjegyzés
Tegnap volt A Társulat visszaemlékező műsor második adása az m1-en, melyben Cseke Péter, a Kecskeméti Katona József Színház igazgatója ejtett szót A nyomorultakban közreműködő "társulatosokról". A zene az kell 2/3-as adásában pedig Kerényi Miklós Gábor, a Budapesti Operettszínház igazgatója, illetve a teátrum két fiatal művésze, Bordás Barbara és Boncsér Gergely voltak Pali vendégei. A téma az operett műfajnak jövője volt.

A Madách honlapján általam eddig még nem látott képek vannak a Szupersztár premier partykról. Kép1, kép 2. Ezek a Palisak, itt van az összes.

A zene az kell 2/1-2.

0 megjegyzés
Frissítés: A zene az kell operettel foglalkozó 2/2-es része itt megtekinthető.
A zene az kell 2/1-es része itt megtekinthető.

Emlékeztetők!

0 megjegyzés
A zene az kell: második széria, első adás - november 6. Duna Tv 19:00
A Társulat visszaemlékező: első adás november 14. m1 21:00
További időpontok a Naptárban!

November 6-án indul A zene az kell

0 megjegyzés
A zene az kell november 6-tól szombatonként 19:00-kor lesz látható a Duna Televízió műsorán. Az adások időpontjai megtalálhatóak a Naptárban.

Folytatódik A zene az kell

0 megjegyzés
A Duna Tv és a műsor alkotói úgy döntöttek, hogy folytatódik a Pali által vezetett műsor. Az első részben a Valahol Európában és A dzsungel könyve szerzőivel beszélget majd Pali, míg a második és a harmadik adás az operettekről fog szólni. Bővebb információ: Viva la Musical! Hírforrásunk a Feke Pál Web. Köszönet!

Frissítés: A Feke Pál Web Hírek menüjében egy szpotot hallhatunk, melyben Pali beszél A zene az kell következő szériájáról.

Újdonságok

0 megjegyzés

* Októberben ismét lesz Zene az kell a Duna Tv műsorán, természetesen Palival! :D

* Valamint a honlapra is érdemes felnézni, mert két dalt hallgathatunk meg, melyek végül nem kerültek fel Pali Új világ vár! lemezére, "csupán" a koncerteken adta elő őket. Ezek a dalok Michael Bolton: I can go the distance és Bon Jovi: Blaze of Glory című számai. Mindkét dal hatalmas élmény élőben, de így felvételről is nagyot szólnak!! :D zúúúzááááááááááááááááááás

* December 19-én Ajkán Karácsonyi Musical Kurzus Gálát nézhetnek meg az érdeklődők.

Hírcsokor

0 megjegyzés

Spamalot: A Madách Színház honlapján megtalálható a júliusi előadások szereposztása. Link.
Nyomorultak: Pali és Egyházi Géza, azaz a kecskeméti Nyomorultak produkció két Jean Valjean-ja közös interjút adott a Magyar Teátrumnak, mely a júniusi számban jelent meg.
A zene az kell: 26-án azaz szombaton sugározták a sorozat utolsó, 16. epizódját. Mihelyst lesz linkem az adáshoz, ebbe a hírbe fogom bepakolni.
Az oldalsávba pedig kikerült egy Zene az kell doboz, amiben az előző 15 adás linkjeit találjátok. Enjoy!

Március 6-án startol Pali új műsora a Duna Tv-n!

0 megjegyzés
A Zikkurat Színpadi Ügynökség sajtóközleménye:

"A zene az kell" címen új zenés filmsorozattal jelentkezik a Duna Televízió, amelynek középpontjában a musical, az operett és a rockopera áll. A műsor bemutatja a hazai kínálatot, a színházak repertoárján lévő zenés darabokat. Mi mással is indulhatna ez az új sorozat, ha nem az István, a királlyal, Szörényi Levente és Bródy János immár halhatatlan művével? Műsorvezető "az újkori" István, a király: Feke Pál. A sorozat első részét 2010. március 6-án, 19 órakor láthatják a nézők.

Vegyes vágott

0 megjegyzés

* Kaptunk egy ajánlót a megújuló veszprémi SingSingSing musical gáláról. Bővebben itt olvashattok róla.

* A Spamalot következő előadásai márciusban várhatók, valamint június és július hónapokban. Időpontok és jegyinfók hamarosan!

* A Zene az kell című musical-operett műsor 2010. február 28-án indul a Duna Tv műsorán, a műsorvezető Pali lesz, vasárnaponként fogják sugározni és összesen 16 alkalommal lesz látható.