Dia írása a simontornyai Zrínyi előadásról



Meg lettem fenyegetve, úgyhogy szóról szóra kirakom az első bekezdést is. :P *elpirul*

Niki drága! Lehet hogy most szívrohamot fogsz kapni - és ha ezt nem rakod fel szóról szóra, esküszöm megyek és jól meghandbagellek - de mielőtt egy árva betűt is bepötyögnék a Zrínyi simontornyai előadásáról, először rólad írok. El sem tudom mondani mennyire örülök, hogy csinálod ezt a blogot. Örülök, mert Pali olyan kincset ad, amit nem lehet eléggé meghálálni. Örülök, mert mindenki aki ide bekukkant, odafigyel Palira, megismeri, megszereti, még ha nincs is lehetősége állandóan a fellépéseire rohangálni. De leginkább annak örülök, hogy ez a blog a tiéd. A te szereteted, energiád, totál zizzent személyiséged ragyogja be az egészet. Ettől lesz igazán különleges, és ettől érzi még inkább magáénak mindenki.

Szóval Zrínyi Simontornyán. Fura dolgot fogok most csinálni itt a Paliblogban: nekiállok Sasiról ódákat zengeni. Mert megérdemli. Mert hihetetlen jól énekelt. És éppen annyira jól játszott is. Lebilincselő jelenség volt a színpadon. Szinte mindent elhagyott azokból a manírokból, amiket olyan sokszor lehet látni/hallani tőle. Minden, de minden a helyén volt. Látod a békét... Ez a dal nekem annyira megrázó, hogy ha csak rágondolok, elszorul a torkom. Ez az ember pedig most fogta magát, és minden egyes szavát olyan tökéletesen közvetítette, hogy a lélegzetem is elakadt. Bár elakadt az már korábban, még valahol a Vadász-dal közepe táján, és azóta se nagyon akar visszatérni. Úgy tűnik Sasit az elmúlt 10 hónapban megszállta Zrínyi szelleme. Nagyon nagyon remélem, hogy még sokáig vele marad.

De hogy a blogalanyt is dicsérjem, Pali is szárnyalt. Nagyon egyben van most ez a fiú. A színpadon és azon kívül is. Ilyenkor olyan szinten árad belőle az energia, hogy szinte attól fél az ember, hogy megégeti. Legalábbis én teljesen úgy érzem, mintha valami lángcsóva venne körül, de mégis libabőrös vagyok. (Azért az Istvános mozdulatait jól megmosolygom magamban.) Aztán pár perc, kijön meghalni a színpadra, és az a láng egyszerűen nincs sehol. Ott fekszik erőtlenül, és az ember szinte látja, ahogy fokozatosan elhagyja az élet. Lebeg körülötte egy ideig az ide-oda cikázó szúnyoghaddal vegyülve, aztán lassan elillan. A hangjában pedig - ami néhány perce még a fél megyét bezengte, úgy verődött vissza a vár falairól - egy hirtelen derékba tört élet összes fájdalma sír. Megfosztották az életétől, amikor elrabolták az otthonából, a hazájából, hogy idegen földön, idegen célokért harcoljon. És most hogy hazatalált, megfosztják megint. Annyira szép, megható, ahogy Novák ölében fekszik, ahogy a hadnagy a térdén nyugvó fejét megtartja. Aztán egyszer csak nem mozdul többé. Légüres tér marad a színpadon, miután kiviszik.

Nem tudom eléggé hangsúlyozni, mennyire jó ez a darab! Több dal szövegébe is szabályosan szerelmes vagyok. A zenéről nem is beszélve. Imádom, hogy nem egyszerű a története, hogy érdemes odafigyelni minden szóra. Mert igenis jó dolog az, ha valami egyszerre megszólítja az ember szívét és megdolgoztatja az agyát is. Szerencsére sok értékes zenés darab született már rólunk, magyarokról. A korai történelmünkből ott van ugye a teljes Szörényi életmű. Még akkor is, ha szerintem az István nagyon nagyon magasan kiemelkedik az összes közül. Aztán ott van az Egri csillagok. Vagy a XX. század történelméből a Valahol Európában vagy az Utazás. Én nem vagyok egy mellveregető, népi-nemzeti érzelmű, zászló látványától térdben rogyadozó típus. Ez a Zrínyi mégis jött, és a színházat a karmester pálcájától a füstgép gombjáig mindenestől imádó, a katartikus élményekből hihetetlen energiát nyerő énemen felül megszólított még valamit, ami folyamatosan azt súgja, valami nagyon nagy dolog történt, amikor ez a mű megszületett.

1 megjegyzés:

Hungarian Castles írta...

jó kis írás

Megjegyzés küldése

Loading...