
Akkor először a tények. Január-február után májusban lesz legközelebb
A nyomorultak musical Kecskeméten mégpedig 13-a és 29-e között. Ezek az időpontok már bekerültek a
Naptárba, a
Miss Saigon augusztusi időpontjai mellé. A Miss Saigon egyébként szeptember 14-től bekerül a
Budapesti Operettszínház színpadára. (Nyáron ugye Sopronban lesz látható szabadtéren.)
Aztán Pali a
Madách Színház egy újfajta sorozatának első vendége lesz, mégpedig 2011. február 25-én 19:30-as kezdéssel a Tolnay Szalonban
Sáfár Mónika fog beszélgetni vele. A műsor címe:
Tehetséggel Sáfárkodók és egy zenés estről van szó, melyen a Madách Színház művészeivel beszélget majd a művésznő. (A plakát a bal oldalon látható.)
Tv-s megjelenés is várható, mégpedig holnap reggel 5.45-től a
Tv2 Reggeli gondolatok című műsorának vendége lesz Pali és
Csengeri Attila, a
Jézus Krisztus Szupersztár lesz a téma, mi más lenne így Karácsony környékén. :) Egyébként Pali már szerepelt ebben a műsorban, a
Feke Pál Videók oldalán meg is nézhető a beszélgetés. Akkor még István szerepéről volt szó illetve Pali frissen megjelent lemezéről, az
Új világ várról, a műsorban fel is hangzott a lemezről egy dal, Az élet az úr!
Na és ha már
Karácsonynál tartunk, Pali
Facebook oldalán köszöntötte az ismerősöket és a rajongókat, ráadásul egy ajándékkal is kedveskedett. Íme az üzenet:
"Kedves Ismerőseim és Ismeretlen Ismerőseim! Kívánok Nektek békés, meghitt ünnepeket és szeretetben gazdag új évet!"Valamint belinkelte a
honlap kezdőlapját, amely karácsonyi díszbe öltözött és meghallgatható rajta egy eddig Palitól még nem hallott dal, a
Fehér Karácsony. Én is Boldog és Meghitt Ünnepeket kívánok már előre is a Kedves Olvasóknak! :)