2012. nyarán a Margitszigeten The Blues Brothers koncertshow Pali és Serbán Attila közreműködésével! A sztárvendég Tóth Vera lesz, míg olyan művésznők vokáloznak majd, mint Jónás Andrea, Fehér Adrienn vagy Veres Mónika. Augusztus 3-án és 5-én lesz látható a látványos show, melyről bővebb információt január végén kapunk. A plakát kattintásra nő! Frissítés: Békés, Boldog Új Évet mindenkinek!
Debütált Pali hivatalos honlapján a Messze vagy... című dal. Hallgassátok szeretettel, nagyon szép! Pali írt néhány gondolatot a dal mellé, illetve szót ejt egy 2012-ben megrendezendő akusztikus koncertről, melyből lemezfelvétel is készül. Helyszín: Kecskeméti Katona József Színház. A Miss Saigon januári szereposztását is tudjuk már, ezen kívül egy Tunyogi Bernadett koncert is befigyel márciusra. S mivel ez a Karácsony előtti utolsó poszt, Békés, Áldott Ünnepeket kívánok mindenkinek! Frissítés: A Borsban többek között Pali is mesél arról, náluk hogy zajlik a Karácsony. :) Frissítés2: Holnap 17.35-től az m1-en látható lesz A Szövetség karácsonyi műsora Fenyőtánc címmel. Ajánló és beharangozó. Maga a műsor egyébként január 14-én indul. Frissítés3: A Fenyőtánc már meg is tekinthető az m1 videótárában ha netán valaki lemaradt volna róla.
Pali hivatalos weboldalán megtekinthető egy exkluzív összeállításA nyomorultak musicalből, melyet a Kecskeméti Katona József Színház állított színpadra. A honlap kezdőlapja pedig karácsonyi hangulatba öltözött, s Pali köszönti a látogatókat. "Kedves Közönség! Köszönöm, hogy egész évben megtiszteltek figyelmükkel! Egy előadónak ez a legnagyobb ajándék a közönségtől. Kívánok Önöknek, Nektek meghitt, békés ünnepeket és nagyon boldog új évet! Feke Pál"
December 18-án 20:15-től pedig tessék az m1-et nézni, ugyanis Pali szerepelni fog a Magyarország, szeretlek! című műsorban. A műsor itt visszanézhető.
És egy kis friss a Facebook-ról: Hamarosan hallható lesz egy új, lírai dal Palitól a hivatalos honlapon, melynek címe Messze vagy... Alkotók: zene - Sebestyén Áron, szöveg - Miklós Tibor.
Az m1-en tegnap látható volt a Prima Primissima Díjátadó Gála, ahol az elmúlt öt év Junior Prima díjas művészei léptek fel. Természetesen Pali is ott volt, a fellépést egy kisfilm előzte meg, mely bemutatta munkásságát, képsorokat láthattunk a Jézus Krisztus Szupersztárból, A nyomorultakból és az István, a királyból. Mivel országosan A társulat szereposztó műsor és a Szörényi-Bródy mű tette ismertté, ezért stílszerűen Nincs más utat énekelt Istvánként, majd Koppánnyá alakulva a rockopera legismertebb dala, a Szállj fel szabad madár következett. Egy kis friss csemege ínyenceknek: Emlékeztek, amikor egy posztban mutattam a Morning Show Musicalt, amit Kasza Tibi (ex-Crystalos frontember) írt az őt folyton szívató trióról, Sebestyén Balázsról, Vadon Janiról és Rákóczi Feriről? Na, ennek a "musicalnek" az Operettszínházban egyes jeleneteit is felvették, természetesen Palit is láthatjuk Rákóczi Feri szerepében. Az Fókusz itt adás megtekinthető.
Kedves Olvasó! Üdvözlöm blogomon, mely Feke Pál Artisjus és Junior Prima Primissima díjas színművész pályafutását követi nyomon. Kellemes böngészést kívánok!