Kezdődnek az István próbák + médiamegjelenések

A legnagyobb hír, hogy hamarosan, július elsejétől kezdődnek az Alföldi-féle István, a király próbái! A Hungexpo területén lesz felépítve a díszlet, teljes méretben, így az eredeti arányokat tartva tudják majd megtanulni a darabot a színészek, táncosok, statiszták. A jelmezek is készülnek! Mondjuk ez nem is csoda, hiszen augusztus 17-től Szegeden, majd augusztus 30-tól Budapesten látható az előadás, ami cirka másfél hónapra van tőlünk. Természetesen ennek kapcsán Pali több médiumban is megfordult, vegyük sorra: Riport az RTL Klub Híradójában; interjú Alföldivel és Palival az István kapcsán az Éva magazinban; Szabadföld interjú Palival. 
Ezek mellett meg kell jegyeznünk, hogy Pali szerepelt a Balatoni nyár adásában, a Legenda című műsorban, valamint Szily Nóra vendége is volt.
Augusztus 4-én Pali fellép a Cserháti Zsuzsa-Máté Péter emlékkoncerten a Margitszigeten!
Az az érdekes helyzet állt elő, hogy A társulat István, a királya után Pali nem csupán az Alföldi-féle verzióban szerepel majd, hiszen augusztus 25-én Kolozsváron Zsuráfszky Zoltán rendezésében is megelevenedik a mű, méghozzá az M1 szereposztó műsorának győztesei által! Pali tehát rövid intervallumon belül 3 interpretációban is eljátssza majd István!
Ha a kolozsvári előadásról nem is, de a szegediről mindenképp jelentkezem majd beszámolóval, addig is remélem, minél többen látjuk majd a darabot! Aki mégsem ilyen szerencsés, az figyelje a blogot augusztus 17-e után, jövök majd a cikkel! ;)

0 megjegyzés:

Megjegyzés küldése

Loading...