Repkedő Pali és a Bohemian Rhapsody

Ma volt az ABBA Show a Fővárosi Nagycirkuszban. Én személy szerint vegyes érzésekkel ültem be, hiszen annyit tudtam a műsorról, hogy ABBA dalok lesznek Fehér Adrienn, Xantus Barbara, Gerner Csaba és Buch Tibor előadásában, illetve lesznek tűzakrobaták, táncosok és Feke Pál. Nos. Az ABBA rész. A négy színész-énekes a legendás együttes tagjait alakítva lényegében Agnetáék életét elevenítette fel híres ABBA dalokkal átszőve, alátámasztva. Hogy is mondjam. Nem volt ez 100%-osan kidolgozva. Néhol szövegtévesztés csúszott be, vagy hamisabb hangok, de ami az egészből hiányzott az a fantázia. Egyes jelenetek váltásakor néha csak a ruhák cseréjéből lehetett következtetni a megváltozott lelkiállapotra vagy élethelyzetre. Kicsit egyforma volt az összes jelenet és az összes előadott dal. Üde színfoltként az elképesztő tűzakrobatákat emelném ki. Volt itt tűznyelés, egy férfin két nő különös testhelyzetben, s közben még a két hölgy lángoló golyókkal ügyeskedik... Nem, nem az úriember golyóival, bár azokat is majdnem megpörkölték egyszer. Brr, az államat kerestem. Elképesztően látványos volt és veszélyes. A veszéllyel Pali is kacérkodott. Freddy Mercury-ként a piros szatírkabátjában robbant be a színpadra és rázta fel a kissé álmatag hangulatot. A kabát hátán kiszúrtuk, hogy valami fekete volt látható és talán egy kampó (?). Később ennek nagy szerepe lett. Először a Bohemian Rhapsody-t énekelte magyarul. Nem bántam, sőt. Pali magyarul tudja igazán jól kifejezni magát. Na de amit kiénekelt a dalból... Döbbenet. Vártam, sőt, tudtam, hogy fantasztikusan jól fogja előadni. Nos, ez beigazolódott. A hajat is leénekelte a fejünkről. Ezután egy kis We will rock you, majd Palit 5 vagy 6 táncos emeli a magasba. Már ezen is meglepődünk, pedig hol van ez még a későbbihez képest... Szóval Palit páran kiemelik, miután lerakják Pali megveregeti az egyik táncos vállát. "Jól van fiúk. Minden elismerésem." :P Nos ezek után jött a horror. Egy kötél ereszkedett le a magasból s Palit ahhoz rögzítették. Hevedert vagy bármi mást nem láttunk, olyan volt, mintha csupán a kabáthoz rögzítenék, de nyilvánvaló, hogy lennie kellett más eszköznek is, hiszen csak a kabáttal kivitelezhetetlen lett volna a mutatvány. Miután Pali rögzült, a kötelet meghúzták fentről. Szegény ember első lendületében felemelkedett majd visszaesett a színpadra, a térde csak úgy koppant. Ezután ismét felemelték, másodjára sikeresen. Felhúzták szinte a Cirkusz tetőszerkezetéig. Palika pedig kalimpált, angyalosdit játszott, és a LEVEGŐBEN LÓGOT!! Azért azt érzékeljük, hogy nem egy 40 kilós emberről van szól. Valami brutális látvány volt. De legalább a landolása sikeres volt. Mindent összevetve Xantuséknak egy 3/4-edet adnék, a táncosoknak 4-est, a tűzakrobatáknak és Pali éneklésének 5-öst. A mutatványt nem értékelem. Örülök, hogy ép bőrrel megúszta. Slussz.

0 megjegyzés:

Megjegyzés küldése

Loading...