Broadway Fesztivál - beszámoló


Frissítés: beszámoló a fesztiválról képekkel, fotóalbumok: Viva la Musical!, Operettszínház, kangela
Először is azzal kezdeném, hogy ezelőtt még nem voltam ezen a fesztiválon, így számomra minden újdonságnak minősült. Pénteken már négyre odamentünk a Nagymező utcában felállított színpadhoz, biztos ami biztos. Akkor még nem volt tömeg, de már szállingóztak az emberek. A fellépők a Moulin Rouge egyik bejáratán keresztül közlekedtek a színpad és a takarás között. Nem a mulatóban öltöztek, oda már nagyrészt jelmezben érkeztek, így a színházból átsétálva elég közelről szemügyre lehetett venni őket.
Pénteken operett blokkal nyitottak, majd jöttek a Sztárszerzők, Pali itt volt érdekelt. Meglepő módon a Szörényi-blokk nem csupán Veled, Uramból állt. Olyan szinten persze nem meglepő, hogy Pali Istvánt játszott, viszont olyan szinten igen, hogy az Operettszínház az Istvánt nem tűzi műsorra, csak a Veled, Uram! c. művet. Volt tehát István, a király is a Veled, Uram! (továbbiakban: VU!) dalai közé vegyítve. Pali nyitott a Régi nóta című dallal, majd hallhattuk Sasvári Sándort, Vágó Bernadettet és Kádár Szabolcsot. Pali énekelt még Vágó Bernadettel Oly távol vagy tőlemet, illetve Dolhai Attilával Nincs más utat. Aki a Társulattól szokta meg mostanában az István, a királyt, annak furcsa lehetett az Operettszínház sztárjaival "keveredve" látni ezeket a dalokat. Persze Pali a VU! esetében már nem újonc, hiszen a Miss Saigonban Johnt játssza a színház berkein belül.
Ami különösen szót érdemel, az a Nincs más út.
Dolhai Attila már színpadra lépésekor csibészes mosollyal közeledett Pali felé, ez a vigyor a dal végéig le sem olvadt az arcáról. Tudniillik, elég vicces látvány volt, ahogy ezek ketten előadták ezt a dalt. Pali indított, temetési jelenethez illő komolysággal, erre Dolhai felpattant, a tenyerét mutogatta folyton Palinak, játékosan lökdöste, hatalmas hévvel skandálta a Koppányt, abszolút lehetetlenné téve, hogy Pali komoly maradjon a jelenetben. Pedig küzdött derekasan! :D Csak néha mosolyodott el, azért szerepben maradt, amennyire ilyen körülmények között lehet. :P Egyébként erre a blokkra, hat óra felé már egészen megtelt az Operettszínház előtti tér. Később egyre többen lettek. A Lévay-blokkban énekelt még Pali, nem is akár mit, Haláltáncot az Elisabeth-ből. Ez egy nehéz dal, plusz elég nagy kultusza van a rajongók körében. Pali nagyon odatette az előadást, hosszú ováció kísérte a dalt.
Másnap Pali már nem lépett fel, viszont én kimentem estére megnézni, mik lesznek még. Főképp a pénteki VU! blokk utáni szombati VU! blokkra voltam kíváncsi, hogy mégis mit adnak elő még egyszer, mit raknak hozzá. Nagyrészt azok voltak, amik pénteken, pluszban énekelt még Janza Kata. Sem Pali, sem Sasvári nem voltak már szombaton, fullosan csak Operettszínház béli színészek töltötték meg a színpadot. Hétvége lévén sokkal többen voltak, mint pénteken. Részletek hangzottak el egyébként a VU!-on kívül az Ördögölő Józsiás, a Cigányszerelem, a Marica grófnő és a Miss saigon c. darabokból. Saigonból Miért Istenem?, Szóló szaxofon, Még mindig hiszem és Ágyban ér a halál volt, tehát semmi John. 
Összességében jó élmény volt a fesztivál, bár a nagy tömeget nem szeretem, de igyekeztem mindig olyan részen állni, ahol azért lehetett levegőt venni. Szerintem Pali sikeresnek könyvelheti el a fesztivált, jó kis ovációkat kapott. :)

0 megjegyzés:

Megjegyzés küldése