Képek, videók és beszámoló a bácsbokodi Feke Pál Band koncertről

A koncertet Bácsbokodon tartották, melynek vendége Simon Boglárka volt, az István, a király Gizellája. Bogi Bácsborsódi, tehát ő volt most hazai pályán. A koncerten énekelt még a Társulat további két hölgytagja: Molnár Ágnes és Fejes Szandra.

Bácsbokod bizony nincs közel Budapesthez, így tisztelet és hála a sofőrjeinknek, amiért ilyen iszonyatos ködben is vállalták az utat.
A szervezést a helyi erők oldották meg (értsd Bogi és az anyukája) amibe mi is besegítettünk, mivel már korán odaértünk a csarnokhoz.
A közönség már este 6-kor ott tolongott a bejáratnál, de csak fél 7-től volt beengedés, így amikor megindultak befelé az adott időpontban, bizony fel kellett kötni a gatyát/szoknyát, kin mi volt.
Az első két sorban vip vendégek, azaz szponzorok és családtagok ültek. Ja, és mi. :P
Az már a koncert elején nyilvánvalóvá vált, hogy nagyon lelkes a közönség. Minden egyes dalt vastaps követett. Az első részben Pali énekelt Kép már kitisztultat, Szupersztárt, Vidd hazát, Elisabeth egyveleget, Érezz rámot, Bergert, Színes árnyékot, Oroszlánkirályt. Majd jött Bogi blokkja. Énekelt a Fame-ből, Jekyll-ből, Nyomorultakból és duettet Palival az Aidából ill Cserháti egyveleget is. Hatalmas sikere volt és sorban kapta a virágcsokrokat a rokonoktól. A három lányközösen elénekelte a Kovács-Koncz-Zalatnay egyveleget.
A második részre Pali viharzott be ismét. Természetesen volt István egyveleg, Ringasd el magad, alternatív szöveges Új világ vár, Zene.
Tapasztalataim szerint a közönség élvezte a műsort. Miután vége lett a koncertnek rengetegen gratuláltak Boginak és anyukájának illetve vettek Pali vagy István cd-t, kértek autogrammokat. Jó buli volt!







0 megjegyzés:

Megjegyzés küldése