Mindjárt itt a Spamalot! - természetesen Palival

A 2009/2010-es évad nagy durranása lesz a Madách Színházban bemutatásra kerülő Spamalot című musical. A darab Monthy Python Gyalog galopp című műve alapján íródott és hasonlóan abszurd humort közvetít. Kifigurázza a színház és a musical-ek világát s elvileg van egy dal, melyben minden ország a saját visszásságait gúnyolhatja ki. Most pedig ismerkedjünk meg egy kicsit ezzel a musicallel!

"A Spamalot Arthur Király és a Kerekasztal lovagjai abszurd kalandjait meséli el, akik Istentől azt a feladatot kapták, hogy keressék meg a Szent Grált. Útjuk során találkoznak a jól ismert Monty Python figurákkal, így a Fekete Lovaggal, Timmel, a skót varázslóval, a Lovagokkal, akik azt mondják: „Ni!”, és a Gyilkos nyúllal…

A nagysikerű musical ősbemutatója 2005. márciusában a New York-i Shubert Színházban volt, London meghódítása 2006. októberében kezdődött a West Enden, a Palace Theatre-ben.

A Spamalot 14 Tony-díj jelölést és 3 elnyert Tony-díjat tudhat magáénak.
"

Forrás: Madách Színház

Pali szerepi a következők (a lenti videóban Sir Galahad dalol :D )

Sir Galahad: A Ragyogóan Jóképű. Korábbi minőségében Dennis Galahad, egy igencsak határozott politikai elképzeléssel rendelkező paraszt.

Fekete lovag: Egy elmebeteg, "legyőzhetetlen" lovag, aki még azután is harcol, miután minden végtagját levágták.

Concorde: Lancelot hűséges segédje/paripája. Simán túléli a mellkasába lőtt nyílvesszőt.

Frissítés! Pali végül nem Concorde-ot, hanem Herbert (enyhén lányos beütésű fiú) macsó papáját fogja játszani.


Forrás: Wikipedia


***Spamalot bemutató: 2009. szeptember 25, 26, 27. ***

0 megjegyzés:

Megjegyzés küldése